2012. november 28., szerda

Narancsos-gyömbéres répatorta

Story

..répatorta second test..

Én kitaláltam, hogy azt szeretnék, de eslőre nem sikerült, majd talán most! Épp sül a kis drágám a sütőbe, és elég jó illatok terjengenek a konyhában míg várok rá, innen figyelve formára, színre, illatra eddig ötös :) 
A bejegyzés végére leírom, milyen volt az ízélmény!!


Hozzávalók

  • 13 dkg reszelt nyers répa
  • 10 dkg őrölt mandula
  • 2 tojás
  • 5 dkg xilit
  • 1 ek étkezési keményítő (burgonya)
  • 1 ek hajdinaliszt
  • 4 dkg kókuszolaj
  • 1/4 tk őrölt gyömbér (por)
  • 1 tk őrölt fahéj
  • 1 tk vaníiliás nyírfacukor
  • 1/2 tk szódabikarbóna
  • 1/2 narancs reszelt héja és leve
  • csipet só

A sütőt előmelegítem 4-5-ös fokozatra.
A tojásokat kettéválasztom.
A tojások kivételével mindent egy keverőtálba teszek, a répát, mandulát, xilitet, liszteket, kókuszolajat, fűszereket, majd a tojások sárgáját.
Felverem külön a tojások fehérjét a csipet sóval.
Összekeverem a másik edényben lévő hozzávalókat, és ha elegyedtek, szépen óvatosan forgatom bele a tojásfehérjét, 8-as alakot formálva a hablapáttal (mert itt már azzal dolgozom), mint ahogyan a piskótánál szokás.
Kókuszolajozott, őröltmandulázott  tortaformába öntöm, és sütőbe dogom nagyjából fél órára.
Tűpróbával ellenőrzöm, ugyanolyan az állaga, ha megsül, mint a már emlegetett piskótának.

Tippek, tanácsok

Én 16cm-esre állított tortaformát használtam a sütéshez. Ha ennél nagyobb a formánk, a sütési idő rövidül, természetesen a tűpróba segít, hogy tudjuk, mikor jó!


És hogy mivel?


Bőven kentem meg narancslakvárral a közepét, miután kettévágtam, és a tetejét is megdíszítettem a narancs másik felével, egy kis porxukorral, és narancshéjjal! 
..este lett kész, és már a fele nincs meg! 
Na ki találja ki, hogy milyen lett??? :)


2012. november 25., vasárnap

Narancsos himalája só

Story

Itt az az idő, mikor narancsot eszünk naranccsal. 
Egyszerűbbje megpucolja, megeszi, kreatívabbja nem hagyja kárba veszni a héját sem. Itt egy felhasználása, ami szerintem nagyon basic, és mennyei!

Hozzávalók

2 nagy narancs héja
30 dkg himalája só

A narancsokat jó alaposan forró vízzel megmosom, és papírtörlőn megszárítgatom. Ha módunk van rá, bio narancsból készítsük el.
Van egy szerszám, én narancshéj kaparászónak hívom, ilyet a svéd szereld magad bútoráruház piacrészlegén fillérekért szerezhetjük be.
Szóval ezzel a szerszámmal lekaparjuk a narancs héját, egy nagy tányéron elterítjük, megsózzuk és a fűtőtest tetejére tesszük éjszakára. Egyrészt hamarabb szárad ki, másrészt finom narancsillatú lesz a szoba tőle.
Másnap reggel mozsárba tesszük, és az összes dühünket beleadva péppé zúzzuk, vagyis apróra kalapáljuk.
Ha ez megvan elkeverjük a maradék sóval, és üvegekbe töltjük. Szépen masnival is zárhatjuk és karácsonyra ajándékozhatjuk.
Amihez passzol: szárnyas sülteket lehet vele fűszerezni (pulykát, kacsát, csikrét), halat, szerintem egy kis malacsülthöz sem rossz döntés. ..vagy vajaskenyérre.

Tippek, tanácsok

Lehet cifrázni több citrus héjával is, lime, és citrom is mehet bele!

És hogy mivel?

Ez előbb leírtakkal :P 

Elrontott répatortából kókuszgolyó :)

Story

AZ úgy volt, hogy vad kísérletezgetésbe kezdtem, hogy répatorta, de már féradtan, késő este a tojás pont nem jutott eszembe, hogy az is kéne bele. Őszinte leszek, ez olyan hiba, mint én remek matekosként az érettségin a másodfokú egyenlet végén elfelejtettem gyököt vonni..pff.Így csak 3-as lett a matekom.
A süti sem lett jobb, ízre jó, állagra kevésbé, "sok tejjel majd elfogy" lett.
Aztán lemorzsoltam, és kókuszgolyót csináltam belőle.


Az eredeti recept:

20 dkg répa lereszelve
10 dkg xilit
1/2 tk őrölt gyömbér
2 tk őrölt fahéj
1 tk vaníliás nyírfacukor
1 csapott tk szódabikarbóna
20 dkg őlrölt mandula
2 ek étkezési keményítő
2 ek hajdinaliszt
1 narancs lereszelt héja
és leve
8dkg lm vaj

Ezeket robotgéppel kevertem ki, és 4-5-ös fokozaton megsütöttem ( kb fél óra)

Aztán a kókuszgolyóhoz lemorzsoltam ezt a tésztát, robotgépben nagyon apróra daráltam. Ez lesz az alap!

Hozzávalók

20 dkg darált répatorta morzsa
2 ek kókuszolaj
1 narancs kifacsart leve
4 ek kókuszliszt
2 ek kakaópor
2 ek rumaroma

aszalt meggy a közepére

kókuszreszelék a forgatáshoz

Mindent összekeverek, a közepébe aszalt meggyet nyomok, majd kókuszreszelékbe hempergetem. Zsír egyszerű innen kezdve, csak hát ugye a répatorta..



Tippek, tanácsok

Lehet bármilyen gm keksszel is helyette, érdemes ilyenkor még a narancs héját is belereszelni, mennyei íze van.
Aki meg nem gluténérzékeny, annak mehet  a párnakeksz ( mármint mezei háztartási keksz )

És hogy mivel?

Tejjel, kávéval, tejeskévéval..stb.


2012. november 24., szombat

Tiroli ...izé?!

Story

Igazából nagyon sokat gondolkodunk azon, hogy mi is legyen a neve ennek a receptnek, ami egy tiroli gröstl receptjéből indult ki piciny sváb ráhatással. De mivel nagyjából belepakoltunk mindent, amit itthon találtunk, és szeretünk, és úgy gondoltuk passzolna bele, nem sikerült megállapodásra jutnunk...
Tény, hogy ettől függetlenül eléggé finom lett. Bár én nem szeretem a sváb kaját, mert nekem nem élmény a krumpli káposztával, de ez mivel beletettük szívünket, lelkünket nagyon ízletes egytálétel lett, amit biztosan többször fogunk enni, mint a Weiß Wurst-ot édes mustárral :)

Hozzávalók

1 nagyobb fej vöröshagyma
10 dkg bacon
1/2 szál kolbász
1 csirekmell
majoranna
őrölt kömyény
kevés só
4 szem közepes krumpli
1 közepes édesburgonya
1 szél sárgarépa
öklömnyi csicsóka, számszerint 1/4 kg
10 dkg borsó
1/2 csokor petrezselyem
1 gerezd fokhagyma

A zöldségeket felteszem főni, nagyjából egyforma méretűre összevágva őket. A csicsóka picit lehet kisebb, mert annak akkor több kéne. Ha megfőtt, leszűröm, és forrón belekeverem a borsót, hogy összemelegedjen a többivel.
Egy másik lábasban a bacont lepirítom, az apróra vágott hagymát rádobom, és együtt pirítom. Ha a hagyma már félig lepirult, hozzápattintom a félkarikára vágott kolbászkákat is, ami az sem baj, ha csípős, és a 2 centisre vágott csirkemell darabokat.
Pirítom, míg a csirke szét nem esik egy fakanálvágással, és ha ez az állapot is megvan, no akkor teszem bele a száraz fűszereket, a fokhagymát és a zöldségeket. Ezzel még tovább pirítom, kb 10 percig. 
Legvégén szóróm csak meg a vágott petrezselyemmel.

Tippek, tanácsok

Lehet több, és kevesebb féle zöldséggel is kipróbálni, mehet bele akár zeller is, vagy más gyökérzöldség, vagy gumó, mindenki engedje el a fantáziáját :)

És hogy mivel?

Mi lm tejföllel öntöttük nyakon, igazán pompás volt hozzá, gondoltuk, mehet egy kis savanyú káposzta mellé, de az egész olyan édeskés a sok gumóstól, és répától, úgyhogy otthagytuk, mint a rossz gyerekek..de nem szólt ránk senki ! :D

2012. november 16., péntek

Céklás Brownie

Story

Tegnap részt vettem egy rendezvényen, ahol kaptam lehetőséget kicsit bemutatkozni. Rettentő érdekes, hasznos élmény volt. Vittem süteményeket is, amiket mind megettek a vendégek, sőt volt köztük olyan is, ami már az első órában elfogyott, és mindenki azt kérdezgette, hogy van-e még. Mivel ezek "mentes" sütik, nem számoltam vele, hogy ennyire fognak ízleni, és azt sem gondoltam  hogy ennyien fogják elkérni a receptet is! Jöjjön hát a legújabb fejlesztés a mindenmentes céklás brownie, aminek morzsáját sem hagyták!! :)


Hozzávalók

500 g nyers cékla
125 g laktózmentes teavaj
250 g 70%-os étcsokoládé
2 tk vaníliás nyírfacukor 
150 g nyírfacukor
4 tojás
1/2 tk szódabikarbóna
100 g mandulaliszt
15 g étkezési burgonyakeményítő
50 g holland kakaópor
1 csipet himalája só


Elsőként a céklát teszem oda főni, miután 2*2 cm-es kockákra vágtam őket. Ez nagyjából 30-40 perc. Eddig kimérem a hozzávalókat, összetörögetem a csokoládét és apró kockákra vágom a vajat.
A cékla ha puhára főtt, leöntöm róla a vizet és rúdmixerrel lepürésítem. Beledobom a fazékba a vaj darabkákat, tovább pürésítem, aztán jöhetnek a csokidarabok is, azzal is. Picit hagyom hűlni.
Itt váltok robotgépre.
Még langyosan, de nem forrón, egyenként adagolnom hozzá az egész tojásokat, miközben robotgéppel keverem a masszát. Ezután jöhetnek a száraz alapanyagok. Beleszitálom a kakaóport, az étkezési keményítőt. Jöhet bele a nyírfacukor és a mandulaliszt, valamint a szódabikarbóna és a csipet só.
Teflonos sütőpapírral bélelt  20*30 cm-es tepsibe öntöm és 4-5-ös fokozaton megsütöm. Nagyjából 30-35 perc kell neki, figyelni kell, és tűpróbával ellenőrizni. A tésztát a tepsiben hagyom kihűlni. 
Én 30 szeletre vágtam fel, de nem volt elég :)

Tippek, tanácsok

Érdemes a 70%-os étcsokoládét használni hozzá, én ecuadorit használtam, valamint a holland kakaóport, ezektől lesz olyan igazi az ízélmény!

És hogy mivel?

Én meg fogom kóstolni legközelebb házi baracklekvárral, laktózmetnes tejjel, aztán eper és fügelekvárral is. De magában is nagyon-nagyon finom!! :)

2012. november 12., hétfő

Csütörtökös muffin

Story

Egyre több sütőtökös muffin receptje jelent meg , mivel haloween volt, hát én ugyan kicsit megkésve írom meg a saját verziómat, mert mint mondottam, nem sikerült befotózni, mikor elkészült, mert pillanatok alatt fogyott el :) No de most! Ki sem adtam a kezemből, fotózás nélkül!! :) Fogadjátok, és próbáljátok ki sok szeretettel!! Mellesleg szülinapi tortának is megállta a helyét, csak gyorsan, reggelire :)) 


Hozzávalók


1 dl olaj

10 dkg xilit
10 dkg gm lisztkeverék (sajnos néha ez is kell?!)
10 dkg gm étkezési keményítő
40 dkg nyers reszelt sütőtök
2 tojás
1 cs sütőpor
1 tk őrölt fahéj
2 tk vaníliás nyírfacukor
2 ek holland kakaópor
1 dl lm tej

A sütőt előmelegítem 190-200°C-ra, a sütőtököt megpucolom, lereszelem nagy lukú reszelőn.

Külön összekeverem a száraz hozzávalókat (xilit, liszt, keményítő, kakaó, sütőpor, fahéj) és a nedveseket ( tök, tojás, olaj), majd összevegyítem  a kettőt robotgéppel. Nem baj, ha felkúszik a gép szárán a tészta, én úgy vagyok vele, hogy külön öröm a szememnek néha, ha igazi "massza" állagú lesz a tészta! :) ..bár ez sajnos a mentes lisztkeveréktől van :/ Ha nagyon keményre sikeredne, akkor viszont lm tejjel higítom, kb 1 dl-el.
Muffin sütő formába teszem a papírkákat, és beleadagolom a tésztát. 12 db-ra szól a recept!
25-30 perc alatt sül meg, de érdemes egy tűpróbával ellenőrizni!

Tippek, tanácsok


Elég sűrű a tészta, én 2 kanállal szoktam porciózni, bár azt hiszem, ez egy ismert trükk :)

Lehet bele egy kis diót is tenni, ha valaki szereti, vagy mondjuk a tetejére tenni, és úgy sütni.


És hogy mivel?


Szerintem egy pohár lm tejjel nagyon tuti vacsora, reggeli, uzsi, tízórai, vagy ebéd lehet, de ha desszertebbé akarjuk tenni, akkor baracklekvár, vagy lm tejszínhab (mert az mindenre jóóó :D ).

2012. november 8., csütörtök

Csírák: Retekcsíra

Story

Mi emberek hajlamosak vagyunk mindent túlbonyolítani! Így volt ez velem is, és a csíráztatással.Szebbnél szebb csíráztató edényeim vannak, több emeletesek, amikkel egyszerre több típust is lehet csíráztatni, egy időben, és igen, ki is használta, aztán hamar rájöttem, hogy nem lesz nekem kedvem napi 3-4 alkalommal szétszerelni a tornyot, és alkatrészenként átöblögetni a csíravadont az ablakban..azt hiszem pár évig nem is ettem csírákat.


Most találtam egy rém használható módszert a csíráztatásra, ami egyszerű, mint a raklap! 

Befőttes üveg + tüll anyag + befőttes gumi = szuper egyszerű csíráztatótál!! 
Annyi a dolgunk, hogy beletesszük a csírát, rá a tüllt, és a gumit, és legközelebb csak akkor kell szétszedni, ha kész a csíra!
Kiegészítésnek: Tüll anyagot méteráru boltban lehet kapni, elég belőle 20 cm, és ha trendizni szeretnék, vehetünk színeset is, talán a gyerekeknek is jobban tetszik. Árban ugyanannyi.

De jöjjön a részletes használat:

1. A befőttesüvegbe teszem a magokat, rá a tüllt a befőttes gumival,  de csak annyit, hogy az alját fél centi magasan álljon. Nem kell sok bele, mert ha nem tud levegőzni, bepunnyad.
2. Áztatni kell a magot, a csomagoláson feltüntetett ideig, ez rá szokott lenni írva. A retekcsírának elég két óra, nagyon hamar megpattan a héja.
3. A vizet leöntöm, langyos, esetleg napos helyre teszem az üveget, hogy a csírák szépen tudjanak fejlődni.
4. Naponta minimum 3szor kell a csírákat öblíteni. Mivel az üveg "kupakja" a tüll anyag, azért az maga a szűrő is rajta, egyszerűen le lehet önteni a vizet róla, és újra leöblíteni anélkül, hogy azt levegyem. Víz ne maradjon az üvegben, nem kell a csíráknak vízben állni, elég, ha csak nedves a közeg!!
5. A csíra 2-3-4 napa alatt készül el, de ezt lehet rajta is látni, ekkor egy utolsó öblítés, és lecsöpögtetés, és mehet egy jól záró dobozba a hűtőszekrénybe.


Mindenkinek javaslom az otthoni csíráztatást bioboltban vásárolható, csíráztatásra szánt magokkal, mert azok vegyszermentesek! Ez nagyon fontos!

Amúgy meg ráadásnak amellett, hogy szuper friss csírákat ehetünk, még a pénztárcának is takarékra állíthatjuk vele..


A csírák egészségesek, sok bennük a vitamin, bla-bla, jöjjön az első versenyző, az egyik kedvencem, a :



Retekcsíra




  • természetes antibiotikum
  • több hőt termel, mint a kifejlett retek, elősegíti a felesleges nyálka eltávolítását, egy tisztító folyamatot indít el
  • kiüríti a bélférgeket
  • tisztítja a légzőszerveket, nyálkahártyát, ezzel csodálatosan gyógyítja a megfázást, homlok-, orrmelléküreg dugulást, szamárköhögést, lassan elhúzódó asztmát
  • pakolást is lehet belőle készíteni, csökkenti a reumás fájdalmakat (összeturmixolt csírát liszttel elkeverni)
  • készíthetünk lábfürdőt, enyhíti a fejben a vértolulást
  • a bélflóra szereti a retek anyagait, rothadást gátló és antiszeptikus hatású
  • kis mennyiségben étvágygerjesztő
  • hatásos vizelethajtó, erősítő
  • húgyvezeték, húgyhólyag, vese- és májtisztító
  • segít egyes vese- és epekövek eltávolításában, beleértve az epehomokot is




     És ezeken felül még finom is, igazi retek íze van, csak sokkal kisebb, koncentráltabb..bár ez a csírákkal mindig így van!

    Tervem, hogy minden csírához olyan ételt kreáljak, ami beleillik abba az életformába, amit folytatunk, és ezzel még izgibb ízvilágot létrehozni! 

    Szóval hamarosan receptek is várhatóak, addig csak rakjuk szépen vajas kenyérre!


    A csírák tulajdonságainak leírásában nagy segítségemre van Németh Attiláné Julika , a www.biohalo.com szerzője, akinek ezúton is köszönöm a közreműködését, és hogy felajánlotta segítségét! :)




    2012. november 5., hétfő

    Csirketekercs sárgarizzsel

    Story

    Azt hiszem a császármorzsa után ( amit tegnap is ettem) ez a legtöbbször elkészített receptem. Nagyon egyszerű, nagyon jól variálható, könnyen megtanítható, mondhatni alapszint, és nagyon finom.
    Mivel bármivel variálható, én azokkal az összetevőkkel írom, amik a képen szereplő is épp készült!



    Hozzávalók

    • 60dkg csirkemell
    • 20dkg aszalt szilva&barack
    • 10-15 dkg lm sajt
    • 1 nagy csomag bacon
    • só, bors, szerecsendió


    alufólia!!


    • 4személyre rizs
    • rizsfűszer (összetétele : bio vegeta, kurkuma, curry) 
    • morzsolt kukorica
    A csirkét vékony szeletekre vágom.
    Kb 3 alufólia darabot tépek, 30-40 centiseket, és erre kezdem el pakolni a pakolnivalókat.
    Először is a bacont teszem le szépen egymás mellé, ez lesz a tekercs "héja" :)
    Aztán a vékonyra szeletelt csirkemellet rétegezem rá, de úgy, hogy a bacont nem a teljes hosszán pakolom végig, hagyok 5cm-t, hogy fel tudjam szépen tekerni.
    Aztán jöhet kevés(!) só, majd a következő a belevaló, az aszalványok, és a reszelt, vagy felcsíkozott sajt. Sóztam, szóval bors, és csepp szerecsendió.
    Jöhet a feltekerés! Ez kezdőknek néha nem elsőre sikerül, de bele lehet jönni! Szóval alufóliával együtt tekerem arról az oldaláról, ahol a vastag része van, és tekerem arrafelé, ahol már csak a bacon ( az az 5 centi) , és figyelve arra, hogy az alufólia ne tekeredjen bele a tekercsbe, válasszuk le róla, de érje mindenhol körbe ( huhh, érthető vagyok?! ) Aztán bedugom a sütőbe, és 30 percig sütöm 7-es fokozaton, majd kinyitom a fóliát, egy vágást ejtek rajta hosszában, és letűröm a husi mellé.
    Most jön a pirulós szakasz, az még 10-15 perc a sütőbe visszadugva!
    Ha kész, hagyom állni 10 percet, az minden húsnak jól áll, majd ferdén szeletelem fel.

    A rizst szokásos módon párolom kevés sóval, a legvégén kerül bele a kukorica, és a fűszerek elegye. ..én színre csinálom :)



    Tippek, tanácsok

    Amikkel lehet tölteni: medvehagyma, sajtok, aszalt gyümölcsök, kolbász, meg ami még eszünkbe jut. 
    A bacon elmaradhatatlan, szerintem. Az adja a szaftot hozzá.
    A rizs is variálható, de erre talán már mindenki ismeri a trükköket..vagy?!

    És hogy mivel?

    ..házimajonéz...